Cím: Dr. X. Y. okt. és akkr. rektorhelyettes részére

Tárgy: Oktatói munka hallgatói véleményezése

Tisztelt Rektorhelyettes Úr!

Már a múlt évben is problémáztam azon az értékelésen, amelyet a hallgatók adnak az oktatókról. Akkor túlterheltségem miatt nem volt időm a véleményezéssel kapcsolatos problémáimat leírni, amelyek az Ön kérésével szemben nem “panaszok”, hiszen egy alapjaiban a céljára alkalmatlan értékelési rendszer ellen nem lehet “panaszt” emelni.

A minőségügyi rendszer építésekor (A VE minőségügyi rendszerének elvei, tervei, a minőségirányítási rendszer auditja, az audit tapasztalatok felső vezetés általi értékelése, a minőségpolitika kialakítása és jóváhagyása, Minőségügyi Kézikönyv készítése, Etikai Kódex véglegesítése stb.) a bizottsági üléseken szóban és írásban is többször kifejtettem, hogy a VE alaptevékenysége az oktatás, alapvető partnereink, vevőink pedig a hallgatók. Ezért itt és most kell elmondanom, hogy a véleményezéssel kapcsolatban melyek azok a problémák, amelyek csak módjával engedik meg, hogy ezt a fajta értékelést a minőségirányítási rendszer dokumentációjának részeként elfogadjuk.

Több évvel ezelőtt, amikor a Hallgatói Önkormányzat (VEHÖK) utoljára kérte tőlünk, oktatóktól a véleményünket a szóban forgó kérdőívekről, időben leadtuk a véleményeket, amelyeket akkor úgy, ahogy voltak, figyelmen kívül hagytak. Talán úgy gondolták, hogy ha az oktatókat a hallgatók értékelik, akkor a hallgatók kompetenciája azt eldönteni, hogy milyen legyen ez a kérdőív. De ha így gondolták, akkor számomra elfogadhatatlan az, hogy ezek után miért kell ezt az eljárást “megalázó módon” magukkal az oktatókkal elvégeztetni? Ha a hallgatók engem - mint oktatót - bármilyen módon értékelnek, akkor azt szívesen meghallgatom és elfogadom, de jobban örülnék annak, ha nem elsősorban engem, hanem az oktatott tárgyamat értékelnék. Erre az utóbbira is kíváncsi lennék, mert szeretném, ha tárgyaimat a “fogyasztók igényei” szerint fejleszthetném tovább, s csak másodsorban igényelném azt, hogy a tudásátadásban - mint szereplőt - engem is értékeljenek.

Néhány alapvető kifogást a kérdőívvel és értékelési módszerével szemben a következőkben írok le. (Ezek egyelőre csak az én magánvéleményemként, ha úgy tetszik, kisebbségi véleményként foghatók fel, de az igazságtartalmukat bármikor hajlandó vagyok megvitatni!)

1. A mostani kérdőív erősen szubjektív, pedig egy minőségértékelésnek a lehetséges mértékig objektívnak kellene lennie, vagy az objektivitást a lehető legteljesebb kollektív szubjektivitással közelítenie.
2. Az első két kérdés mindjárt nem is illik ide: nem érthető, miért az oktatót minősíti az, hogy ha a hallgató az ismertetett tematika, annak heti bontása, az oktató által kiadott leckekönyv-aláírási feltételek és a hallgatótársaknak az oktató korábbi kurzusairól alkotott véleménye alapján felvesz egy tantárgyat, majd arra nem jár be? Már itt kellene lennie egy olyan mondatnak, hogy ha az oktató óráinak pl. legalább 30 %-án nem vettél részt, a további értékelést szíveskedjél mellőzni. És a másik, hogy ehhez mennyiben járult hozzá az oktató személye? Ha nem tetszik a hallgatónak az oktató személye, akkor még nem kellene távol maradnia a kurzusairól, mert a hallgató nem az oktatóra jár be, hanem a tantárgyra.
3. A kérdőív most annyira vegyes, hogy sem a tantárgyat, sem az oktatót nem értékeli igazán.
4. Az értékelés kivitelezése: számítógép szkenneli, átlagolja, és az emberi oldal hiányzik belőle. Ha a hallgatók igazi értékelést akarnának végezni, akkor nem fordulna elő, hogy a válaszokban ugyanaz a tantárgy, ugyanazzal a kódszámmal három változatban is szerepel, először mint előadás, másodszor mint szeminárium, harmadszor pedig mint laboratórium. Pedig az oktató (utolsó óráinak egy részét az általános tantárgy-lezárás, összegzés helyett erre áldozva!) felírja a táblára, hogy ilyen és ilyen kódú, előadásként szereplő tantárgyról van szó, és hogy ez és ez az ő saját neve, hogy el ne tévesszék. (Anekdotákat lehet mesélni arról, hogy az utolsó héten a leckekönyv-aláírás miatt hogyan keresik a hallgatók a tanszékeken az oktatókat, akik, ha van humorérzékük, ilyenkor természetesen be is mutatkoznak!)
5. Ha nem számítógépi, azaz gépies megoldásokat alkalmaznának az értékelésre, akkor nem fordulna elő, hogy hatalmas borítékokban üres leválasztható véleménynyilvánító lapok érkeznének az oktatóhoz. (Konkrét eset: 98 visszaküldött értékelő lap közül egyetlenegyen volt vélemény, abban sem volt köszönet, mert a véleményező az egyetemi oktatást alapjában kérdőjelezte meg: “Az órák általában jók, érdekesek, de mire való maga a tantárgy? Miért kell valami ellen védekezni? Szerintem, elég lenne hagyni a dolgokat, hogy csak úgy történjenek maguktól.” (Ez egy környezetvédelmet tanuló környezetmérnök hallgató véleménye, de mert az eset egyedi, mi most ne általánosítsunk belőle! Az mindenesetre csodálatos, hogy ez a hallgató, úgy látszik, csak a véleményében “nihilista”, a gyakorlatban magára nem alkalmazza a nézeteit, mert ha csak történni hagyta volna a dolgokat, már nem lehetne itt az Egyetemen. És remélem, hogy jó környezetvédő lesz majd belőle…) A lényeg az, hogy a gép által adott számadatokat egy embernek felül kellene vizsgálnia, a gépet adott esetekben felül kellene bírálnia.
6. A számadatok helyett vagy mellettük szöveges véleményt is lehetne kialakítani.
7. A kérdőívet miért nem a vizsgák után töltik ki a hallgatók? Ez logikusabb lenne, a vizsgákon vagy azok után könnyebb lenne az értékelés elvégeztetése, mert a hallgató már látná az oktatói követelmények korrektségét, és többet értene a tárgy lényegéből is.
8. Néhány kérdéscsoport minősítése a 13-ból:

• Az első két kérdés nem az oktatót minősíti, hanem a hallgatót.
• Jegyzetelhetőség (3. kérdés): ugye, nem várja el senki egy oktatótól, hogy a IV-V. évfolyamon kezdje el jegyzetelni tanítani a hallgatókat?
• Hasznosság (4. kérdés): szerintem a végzett hallgató egy tantárgy hasznosságát csak néhány év múlva tudja eldönteni. De ha a szakterületi bizottság (amelyben a hallgatók véleménye is igen sokat számít!) ezt a tárgyat elfogadta, a tantárgyak készletébe felvette, akkor a hasznosságát utólag megkérdőjelezni, túlzás. És a hallgatók a szükséges krediteket más módon is megszerezhetik, senki sem kötelezi őket, hogy “haszontalan” tárgyakra járjanak be!
• Ellentmondás a 4. és 5. kérdésben: Ha a megítélés szerint nem hasznos a tárgy, akkor talán bosszúból ajánlják fel más hallgatóknak?
• Oktató elvárásainak egyértelműsége (12. kérdés): a hallgató ezt csak a vizsga után képes eldönteni. A válaszok közül az 5-re és 4-re értékeltek között szerintem nincsen különbség: az általában egyértelmű elvárások (4) teljesen korrektek (5) is.

9. Végül: Ha már géppel végeztették el a tantárgyak szerinti értékelést, és átlagolták az 1-13. kérdések válaszait, akkor már csak egy technikai kérdés, hogy kiszámoltassák az átlagok átlagait. Pl. az egyes tantárgyakra kapott osztályzatok, ill. az adott kérdésre mindegyik tantárgy esetén kapott osztályzatok szerint; azaz megadni a sorok átlagait és az oszlopok súlyozott átlagait. És ehhez még hozzá lehetne tenni, főleg az oszlopok súlyozott átlagai esetén, az összegyetemi, a kari, a tanszéki stb. átlagokat, hogy legyen mihez hasonlítani a kapott értékeinket.

Hogy ne csak szöveg legyen, elkészítettem a most kapott értékelés alapján a saját átlagaimat. Ez nekem kb. egyórás munkát jelentett, a gépnek másodpercekbe került volna. A számítások az 1. mellékletben láthatók.

A kérdőívek a Miskolci Egyetem mintájára készültek, és külön értékelik az oktatót, külön a tantárgyat. És ráadásul a hallgatók a vizsga után tölthetik ki, amikor már megvan a jegyük, tehát látják a követelmények, ill. az oktató korrektségét.

Ezeket a kérdőíveket (egy dokumentumba szerkesztve) a 2. mellékletben lehet megtalálni.

Szívélyes üdvözlettel:

Dr. Kun-Szabó Tibor

egyetemi docens

2004. április 11.